Fegyverek / Weapons

nem jó, ha sokáig nem írok, mert mióta nem írtam, sok minden változott... Sok minden, és alapjában véve semmisem... tényleg? Miután hosszan ostoroztam magam érte, hogy miért is nem engedem magam élni, élvezni az élet normális örömeit, elkezdtem lazábbb lenni. Nem annyira az elméleteket gyártani, mint örülni annak, ami van. Ha kenyeret sütöttem, élveztem a kenyér dagasztását, a tészta alakulását, azt, hogy végül lemosom a kezem és beteszem a kenyeret sülni, majd kiveszem az illatos kenyeret, amit én készítettem. Ha gyermekem lelkesedéssel nézett meg egy teljesen hétköznapi legyet, akkor én magam is azt gondoltam: milyen szép és el is vesztem annak csodálatában. Mert úgy voltam vele, ha nem nézem meg, ha nem csodálkozom rá az ilyen dolgokra, akár el is áshatom magam. Minek az élet, ha nem látjuk meg az örömeit?Kezdem felismerni, hogy ha kell, erővel is szorítanom kell magam a békés élvezetekre, mert különben bezárkózhatom a toronyba és hullathatom a könnyeimet. Mindezzel egyidőben persze teljesen nyilvánvaló számomra, hogy a lepkét, legyet, igenis meg kell csodálni, hogy a kenyérsütés igenis örömszerző tevékenység, a napfény, amint megcsillan a harmaton, az is igenis örömforrás - ezek nekem magától értetődő dolgok, mégis... mint egy régebbi bejegyzésben írtam is, megvonom ezeket magamtól. Nem tudom élvezni az életet... csak néha, ha magamra erőltetem azt, hogy letiltsam magamban az élet élvezetének tiltását. Jaj. Mintha én sem érteném egészen.... De az említett tükör-jelenség: nincs öröm. Csak fájdalom van, azzal meg mégiscsak nehezebb azonosulni :)

Az elmúlt napokban tehát igazán éltem az életet: kevesebbet számítógépeztem is :)), a kert, a természet örömeit tapasztaltam. A valódi megtapasztalások felpezsdítettek.

Hogy miért a múlt idő? Mert most este megint előjött, egy kellemetlen emlék kapcsán a szomorúság. Igen, már megint itt kopogtat. Visszaérkeztem tehát mondanivalóm a bejegyzés elején megfogalmazott részéhez: a sinus görbéhez: ahogyan az érzések hullámzanak, amikor a legtetején vagyunk, már érezni a mélységet, érezni, hogy lefelé menet következeik, még a csúcson vagy, annak minden örömével és lelkesedésével és rálátsz a mélységre, ahonnan elindultál és ahova tudod, hogy ismét le kell jutnod.

English:

Sorry guys. I have been lazy these days and I have been gaining experiences regarding the simple pleasures of life, such as baking a bread and working in the garden and getting lost in the beauty of a simple house-fly. I know that these are real beauties and simple joys of life can enlighten one's moments and days - yet: as I wrote somewhere earlier I have a strong barrier within me, a wall that does not let me to have these simple pleasures. As if I would restrain myself from having some good feeling about myself, about my life, about life in general. I pondered about this built-in barrier earlier and have thought about it these days and I, successfully managed to lift this barrier for a couple of days.

It was an awesome experience.

Now, as the evening came, I realized that being on top means not only that you're feeling great and that you can look 'down' into past experinces, and by down I mean experiences of apathy, depression and unimportance, death, even; being on top also means that you know that there will be a down-ride again, you will inevitably return to the bottom of your well and there will be moments and days again when you will be sitting at the very bottom of your soul and will be hearing raindrops beside you, raindrops hitting the rooftops of the world and will be wondering as whether there are such things as Sun and butterflies. I might be sick.